Fellélegezhetünk!!!
Megtörtént az, mire oly régóta vártunk.
Szeretett miniszerelnökünk végrehajtotta a világtörténelem első időutazását!
És megint büszkék lehetünk, mert igen, mi, magyarok vittük véghez e világraszóló tettet, és nemcsak hogy mi, magyarok, hanem maga a magyarság legkiválóbbika!
Történt ugyanis, hogy szeretett országvezetőnk 2021 május 22.-én a facebook oldalán (hol máshol?) profi angoltudását is bemutatva (mert aki tud, az tud!) videobejegyzésben köszönt el a magyar színekkel díszített maszkjától: „Az Operatív Törzs úgy döntött, hogy a mai naptól nem kell maszkot viselnünk…..Kedves maszk, viszontlátásra, goodbye!”
Magára az időutazás tényére talán a hatterinfo.hu főszerkesztője döbbent rá először, amikor lázas kutatás után észrevette, hogy a Magyar Közlöny aznapi, későn este megjelenő számában a jogszabály kifejezetten vasárnapot, május 23.-át ír a közterületi maszkviselési kötelezettség megszüntetésének kezdeti napjának.
Jogi szakértőnk szerint az egy nappal előtti bejelentés és idő előtti maszklevétel csak úgy lehetséges, ha időutazás történt!!!
Tudomásunk szerint a maszkviselés szabályainak megsértése miatt azonnal szabálysértési eljárás is indult, (mert hát azért ugye mégiscsak jogállam vagyunk…), de a szabálysértés másnapra elévült.
A bejelentés okozta döbbenet hatására egyébként azonnal zuhanni kezdett a tőzsde, Elon Musk bepánikolt, a maszkgyártók is azonnal piacra dobták kriptovalutákban gyűjtött nyereségüket. A nagy kínálat miatt a bitcoin értéke a töredékére esett, mindenki csak eladni akart…
Az idő előtti bejelentésnek komoly hazai és még jelentősebb világpolitikai következményei is lettek.
Itthon megszüntették a fő vírustagadó perét, aki a semleges politikai vélemények szócsöveként ismert hatterinfo.hu szerkesztőségét perelte azért, mert az véleménycikkében leírta, hogy az „ISZIK, MINT A GÖDÉNY” szólás lassan átalakul „TAGAD, MINT A GÖDÉNY” szólássá.
Az USA-ban újra fellángoltak az időutazásról és az UFO-k jelenlétéről szóló hangok, a Fehérorosz repülőtereken meg emberek tűnnek el nyomtalanul…
Persze a legtöbb magyar nem is hallott e történelmi eseményről, sem az időutazás bizonyított tényéről, sem a maszkviselési szabályok enyhítéséről, mert már a könyökükön jön ki a vírus, az Operatív Törzs, meg persze a politikusok. Ők továbbra is arcmaszkkal és kesztyűvel sétálgatnak a májusi melegben, megszokásból vagy tudatlanságuk okán, vagy csak egyszerűen azért, mert ha levennék, akkor már nem lenne mire panaszkodni.
Mert Magyarországon amúgy panaszra nincsen semmi ok…
A hatterinfo.hu részben az olvasók támogatásából él. Ennek köszönhetően tudjuk lényegében feladatainkat ellátni, tartalmi korlátozások nélkül. Rengeteg nagyszerű, a zemberek tájékoztatása szempontjából kulcsfontosságú dolgot azért tudunk megtenni, mert támogattok minket. A létezésünk alapfeltétele, hogy a támogatásokat rendszeresen kapjuk, ezért arra kérünk: ha nyertél a lottón, támogass minket, és ha fontosnak tartod a munkánkat, kérd meg erre ismerőseidet is!
Bankszámlaszámunk: CIB 107005435586537351100005
Nemzetközi bankszámlaszámunk (IBAN): HU78107005435586537351100005
A közleményben a „hatterinfo.hu”-t kérjük feltüntetni.