A mai napon, a szakma iránti szeretete okán szerkesztőségünk alapító tagja is részt vett a hagyományosan minden év júniusában megrendezett Építők Napján. Az elmúlt években a pandémia és egyéb nyalánkságok miatt csak online volt megtartva e jeles esemény, így hát nagy reménységgel telve várta a rendezvényt. Végre ismét szemtől szembe találkozhatnak a szakma jeles képviselői, és mindenki más, akiknek a részvétel kötelező…

A rendezvény rendben lefolyt, volt miniszteri köszöntő, beszámolók és elismerések átadása, úgy ahogy ez szokott lenni. Majd jött az állófogadás, ahol kisebb-nagyobb csoportokban vitatták meg kis országunk építői előtt álló perspektívákat.

És persze (!) voltak érdekességek is.

Az egyik „díjazott” például észrevette, hogy neki itt sem kellett volna lennie, a laikus számára kimondhatatlan nevű minisztere huzamos időn át végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként az Elhelyezési Szolgálatok Napja alkalmából részesítette hivatalos elismerésben.

Az oklevél szerint.

2022 június 11.-én, azaz másnap, szombaton.

DE NEM SZÁMÍT! Lényeg az elismerés!

És hogy az Elhelyezési Szolgálatokhoz soha, semmilyen köze nem volt?

AZ SEM SZÁMÍT! (Legalább neki a nevét helyesen írták…)

A lényeg az, hogy delikvensünk újonnan kinevezett minisztere szükségesnek látta az előző miniszter által előzetesen véleményezett felterjesztésnek megfelelően az elismerését. És vakon, megbízva az alárendeltek szakmai kompetenciájában, aláírta az összes elé tolt papírlapot. (Mert hát ugye nem csak az övé volt hibás…)

A hatterinfo.hu szerkesztősége tudatosan nem politizál, nevéből kifolyólag kizárólag nyilvánosan elérhető (háttér)információkból és személyes tapasztalatokból vonja le a következtetéseket és alakítja ki egyéni véleményét.

Az ügyben kialakult markáns véleményünket most inkább mellőzzük, és csak remélni tudjuk, hogy a fenti kis malőr nem lesz rendszerszintű, és hogy a szeretett miniszterelnökünk által gyökeresen megváltoztatott kormányunk tagjai nem azért kerültek pozícióba, hogy minden szir-sz*rt aláírjanak amit eléjük raknak.

És persze reméljük, hogy az ügyben érintett, hanyagul dolgozó alárendelteket két lábbal rúgják ki! Még mielőtt nagyobb galibát csinálnának.

Vagy legalább még azelőtt, hogy „kiemelkedő” szakmai munkájuk elismeréseként ők is kapnának egy spéci poháralátétet.


A hatterinfo.hu részben az olvasók támogatásából él. Ennek köszönhetően tudjuk lényegében feladatainkat ellátni, tartalmi korlátozások nélkül. Rengeteg nagyszerű, a zemberek tájékoztatása szempontjából kulcsfontosságú dolgot azért tudunk megtenni, mert támogattok minket. A létezésünk alapfeltétele, hogy a támogatásokat rendszeresen kapjuk, ezért arra kérünk: ha nyertél a lottón, támogass minket, és ha fontosnak tartod a munkánkat, kérd meg erre ismerőseidet is!

Bankszámlaszámunk: CIB 107005435586537351100005
Nemzetközi bankszámlaszámunk (IBAN): HU78107005435586537351100005
A közleményben a „hatterinfo.hu”-t kérjük feltüntetni.