20 éve látogatott utoljára hozzánk a római katolikus Pápa, a látogatása alatt és részben amiatt nagy változások történtek a világban is. A hatterinfo.hu főszerkesztőjét ebből elsősorban két esemény érintette; a hagyományosan a Hősök terén lefolytatott tisztavatás áttétele a Kossuth térre, és természetesen a Szovjetunió széthullásához vezetető puccs Moszkvában.

2021-ben ismét hazánkba érkezett a Pápa. Világpolitikai eseményekről a pápalátogatással kapcsolatban szerkesztőségünk még nem tud beszámolni, az, hogy a The Neww York Times szerint a pápa Romániában tartott misét, csak Amerika geopolitikai tájékozatlanságát jelzi, messzemenő politikai következtetéseket nem kell levonni belőle. Ezt a véleményt megerősíti a Pápáról, (Pápa városából) felszálló, de nem magyar parancsnokság alatt lévő repülőgép sétarepülése is Ausztria felett, egyszerűen egyeseknek fogalmuk sincs, hogy hol is vannak, és mit is csinálnak ott.

De maradjunk a tényeknél.

Ferenc pápa, miután Magyarország fővárosában, Budapesten leszállt a repülőgépről, elsütött egy viccet: „MIÉRT FOGUNK MAGYARUL BESZÉLNI A MENNYORSZÁGBAN?”– kérdezte, majd jött is a válasz: „Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni.”

Abból, hogy a Szentatya pont ezt a viccet választotta a nagyar aszfaltra lépésekor, sok minden kikövetkeztethető. A hatterinfo.hu megkérdezte hát az utca népét, az egyszerű földi halandókat, vajon mire gondolhatott Őszentsége?

Sok válasz érkezett, kommentek nélkül kiválasztottunk néhányat.

Lássuk hát:

„Mindenkinek meg kell tanulni magyarul, mert következő miniszterelnökünk nincs nagyon jóba a nyelvekkel, és hát valahogy kommunikálni kell a leendő főnökkel.” (László, 32 éves szociális segítő)

„Mi az ördögnek, politikusaink úgyse oda jutnak, oszt mi meg bírjuk a madzsart.” (Jenifer, 19 éves 3 gyermekes anya)

„Egyikünk sem jut a menyországba, ennek kicsi a valószínűsége, és ha valami matematikai anomália folytán mégis bejutnánk, nem kellene magyarul tanulnunk, hiszen már tudunk…” (János, 26 éves átképzett informatikus)

„Ezek a kocsogok nem hiszik el, hogy tudok magyarul.” (Pákó, 45 éves kongadobos)

„Én biztos oda jutok, a poklot már megjártam.” (János, 55 éves hajléktalan)

„A Próféta beszéljen belőle.” (Abdul, 18 éves járőkelő)

„Nekem elég az anyanyelvem, tanulja mindenki ezt!” (Natasa, 45 éves turista)

A Szentatya egyébként közel 40 percen át hallgatta a magyarok bűnbánó imáját a Szépművészeti múzeumban a Köztársasági elnökünk és szeretett Miniszterelnökünk tolmácsolásában. A viccre visszautalva, valószínűleg nem sokat érthetett belőle, hiszen a magyarországi látogatásáról szóló twitter üzeneteiben erről említést sem tett.

Vagy talán csak köti a gyónási titok?


A hatterinfo.hu részben az olvasók támogatásából él. Ennek köszönhetően tudjuk lényegében feladatainkat ellátni, tartalmi korlátozások nélkül. Rengeteg nagyszerű, a zemberek tájékoztatása szempontjából kulcsfontosságú dolgot azért tudunk megtenni, mert támogattok minket. A létezésünk alapfeltétele, hogy a támogatásokat rendszeresen kapjuk, ezért arra kérünk: ha nyertél a lottón, támogass minket, és ha fontosnak tartod a munkánkat, kérd meg erre ismerőseidet is!

Bankszámlaszámunk: CIB 107005435586537351100005
Nemzetközi bankszámlaszámunk (IBAN): HU78107005435586537351100005
A közleményben a „hatterinfo.hu”-t kérjük feltüntetni.