A legújabb statisztikai adatok szerint egyre csökkenő húsfogyasztással kell számolnunk.
Hiába őshonos fajtánk a magyar szürke marha, a marhafogyasztás nálunk nem terjedt el széleskörűen. (Egy nemzeti lelkületű kormányszimpatizáns meg csak azért is disznót eszik!) Bár a sertésfaló kormányszimpatizánsok száma a nem hivatalos statisztikák szerint is egyre nő, a családok egyre rosszabbodó gazdasági helyzetének köszönhetően egyre több élő disznó van az országban.
Bárányt sem eszünk, s hogy miért, nem tudni. Megkérdeztünk volna a felcsúti juhászt, de már nem nyilatkozhatott. Elütötte egy autó. A bárányok meg hallgatnak.
Így, az egyházi ünnepeink körül azért elmondhatjuk, hogy a bárányokat kimondottan szeretjük. De nem tálalva.
A szárnyasfogyasztás csökkenésének okai egyértelműek. Ebben a hideg időben minden élőlény, ami repül, gyanus. Mi van, ha elkapta az influenzát? Egyáltalán kapott e védőoltást? Az én oltásom megvéd-e a madárinfluenzától?
Súlyos kérdések ezek. Valószínűleg sokan feltették már.
Ha a vegetáriánusok számának robbanásszerű növekedését is számba vesszük, látható, hogy hazánk élelmezésében drasztikus változások várhatók.
A rizsfogyasztó nemzetek agresszív terjeszkedése, a génmanipulált növények hozamának drasztikus emelkedése, az őstermelői kedvezmények körének folyamatos bővítése mind-mind azt a gyanút erősítik, hogy a zöld(ség) maffia nálunk is működik.
Bár a zöldségfogyasztás, és különösen a nyers zöldségfogyasztás hagyománya már nyelvünkbe is beépült, tudunk (mint most is) pl. zöldségeket összehordani, sületlenségeket beszélni, nyers modorúak lenni, stb, stb…), azért teljesen lemondani a vérben úszó, zsírban fröcsögő háziállattetemek elfogyasztásától a végelgyengülésben elhunyt sárgarépa javára, főleg így disznóvágások idején, csak keveseknek sikerül. Ami talán nem is olyan nagy baj.
A sárgarépa biztosan nem bánja.