A háttérinformációk szerint a hatterinfo.hu szerkesztőségének egyik tagja is érintett lehet a lehallgatási botrányban, így utánajártunk a dolgoknak.
Vajon ki lehet a megrendelő, kinek az érdeke hogy számos ország, köztük Afganisztán, Kazahsztán és Libanon mellett ezt a demokratikusan működő kis közép-európai ország jónéhány állampolgárát is titkos megfigyelés alá vonják?
Meglepő, megdöbbentő és egyben megnyugtató eredményre jutottunk.
Hát persze, hogy a Soros volt az!
Nem, nem szeretett kornányunk, a rendőrség, az ügyészség, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, vagy a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ hallgatta le a mit sem sejtő polgárokat, hogy megfélemlítésre vagy zsarolásra használja fel a kapott adatokat, nem a tisztességes választási kampány során megválasztott kormányunk megrendelésére hatoltak be eléggé el nem ítélhető módon a polgárok magánszférájába, és bizony nem szeretett nemzetvezetőnk tudtával nyerték ki a telefonokból a bevásárlólistákat és egyéb titkos információkat, ez mind Soros műve volt!
De vajon miért is figyeli meg e külföldre szakadt, szakadtnak nem igazán nevezhető hazánkfia az otthon hagyott polgárok magánszféráját? Miért kellenek adatok ügyvédekről, ellenzéki polgármesterekről vagy a háttérinfókból hiteles információkat kibányászó magánszemélyekről?
Kormányunk már a kérdés feltevése előtt megfogalmazta válaszait:
A legújabb nemzeti konzultációban a 11 kérdésből Soros György 11-ben érintett, és háromban konkrétan meg is említik a nevét, így már mindenki tudja, hogy mire készül. Más utakat kellett hát választania, hogy honfitársainak segítsen, hogy híveket szerezzen és hogy a kis idő alatt, ami még hátra van neki, szét tudja osztani csöpp vagyonát.
A titkos megfigyelések célja egyértelműen a megfigyelt személyek bankszámlaadatainak megszerzése volt, hogy azután utalhassa a támogatást. Mivel különböző, György Louis álnéven küldött leveleire nem érkezett válasz, maradt a Pegasus…
Szerkesztőségünk valamennyi tagja elkötelezett híve a törvényes rendnek, törvénytisztelő polgár, (na, nem úgy), ezért feltett szándékunk, hogy segítsünk minden pénzétől megválni kívánó bűnbánó politikusnak és milliárdosnak. Közzétesszük hát a számlaszámot, amin keresztül bárki, bármilyen várt ellenszolgáltatás nélkül támogathat minket, vállalva a kockázatot, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősítsenek minket…
Bankszámlaszámunk: CIB 107005435586537351100005
Nemzetközi bankszámlaszámunk (IBAN): HU78107005435586537351100005
A közleményben a „hatterinfo.hu”-t kérjük feltüntetni.
Jöhetnek az utalások, szárnyalj, Pegasus!