Egy osztrák határhoz közeli településen ma nem a kakas ébresztette a lakosokat. Sokak szerint egy tucat kandúr nyivákolt kora hajnalban, ami tavasszal eléggé megszokott errefelé. Csodálkoztak is, mert a tél is csak most kezdődött, a tavasznak meg még híre sincs. De hát nem aggódtak. Most sem. Amióta megtudták, hogy náluk aggódnak a legkevesebbet az országban, még rá is erősítenek.

A hatterinfo.hu megpróbált utánajárni e szokatlan jelenségnek.

Egy kisebb (riporterünk szerint nagyobb) adag kerítésszaggató Birkás Pálinka elfogyasztása a helyi zugkimérésben megoldotta az amúgy csendes, hallgatag törzsközönség nyelvét.

A következőket tudtuk meg:

A nemrég sátorban élő pécsi kismamához hasonlóan egy közép-magyarországi befogadó állomás minapi felszámolása után sátorba kényszerült menekült kismama is megszülte gyermekét!

A fehér bőrű baba koraszülöttként, hetedik hónapban látta meg a napvilágot, és miután megkapta élete első nagy pofonját, hangos üvöltésbe kezdett. Édesanyja tündérnyelven csitítgatta, ami láthatóan tetszett neki, így hamar lecsendesedett. Óvatosan körbetekintett. Mosolygott.

Valószínűleg azt hitte, álmodik.

Majd piciny kezével megdörzsölve szemét, ismét körbenézett.

Majd ismét.

És bár a sátorban viszonylag meleg volt, (+2) a mosoly szép lassan az arcára fagyott.

Amint rájött, hogy hol van, beleadva anyait-apait, müezzineket megszégyenítő hangon újra rázendített, hogy biztosan meghallják.

Így is lett.

Hangjától beleremegett a határ. Félelmükben dermedt madarak potyogtak a fákról. Autószirénák zúgtak fel, üvegpoharak törtek. A helyszínen a soros menekültfilmjének témát kereső amerikai rendező szerint félelmetes volt.

De a tündérnyelv megint segített, a környék lassan elcsendesedett.

S az anya, miután búcsúzóul bedobott egy kis rőzsét a sátor közepén duruzsoló burzsujkába, hálásan felpillantott, mintegy megköszönve az eddigi szerető gondoskodást, s élve a felkínált lehetőséggel, gyermekét magához ölelve betette maga mögött a táborkaput. S a táborban dolgozók készséges útmutatásai alapján, könnyeit törölgetve, nekiindult a határnak. Egyszer sem nézett hátra.

Azóta nem látták őket.

A babáról még annyit tudni, hogy fiú, és az anyjától hálából a Viktor nevet kapta.

A törzsközönség szerint.


A hatterinfo.hu részben az olvasók támogatásából él. Ennek köszönhetően tudjuk lényegében feladatainkat ellátni, tartalmi korlátozások nélkül. Rengeteg nagyszerű, a zemberek tájékoztatása szempontjából kulcsfontosságú dolgot azért tudunk megtenni, mert támogattok minket. A létezésünk alapfeltétele, hogy a támogatásokat rendszeresen kapjuk, ezért arra kérünk: ha nyertél a lottón, támogass minket, és ha fontosnak tartod a munkánkat, kérd meg erre ismerőseidet is!

Bankszámlaszámunk: CIB 107005435586537351100005
Nemzetközi bankszámlaszámunk (IBAN): HU78107005435586537351100005
A közleményben a „hatterinfo.hu”-t kérjük feltüntetni.